Magyar Micro Magic Flotta

Téli Kupa sorozat 5. verseny
Írta: Compass Magazin   
2014. március 10. hétfő

Szép napsütéses kellemesen szeles vasárnapon gyülekeztünk Orfűn a Pécsi tó partján az OVE klubépületénél. Gyors pályarakás és már kezdődhettek is a tizenöt versenyző részére a futamok.

Az egy csoportban rendezett versenyen három futamonként tartottunk szünetet, részben a karbantartási feladatok számára, részben a versenyzők által hozott hazai fogyasztása érdekében. Ez a megoldás azonban a melegedési lehetőség miatt volt vonzó többeknek, mivel a szép napos időjárás kellemes várható hatását a csípős szél nagymértékben lerontotta. Ezen azonban nem bánkódott senki, mivel már régóta vártunk egy szeles versenyre, ami most megadatott.

A verseny során tizennégy futamot sikerült teljesíteni, végig jó hangulatban, mivel az előforduló szabálytalanságok elkövetői vita nélkül csinálták a büntető köröket.  A futamok többségét a már megszokottak szerint ifj. Csóka László nyerte ezzel biztosítva a végső sorrendben is az első helyét. Őt követte Székely Antal, aki az ötödik futam kivételével, egyenletesen jó teljesítménnyel versenyzett. A harmadik helyen a pontszámok alapján holtverseny alakult ki Kekecs Péter és Antal László siófoki versenyzők között, így a harmadik helyezést a hetedik futambeli első helyezés döntötte el Péter részére.
Az első két helyezett, hozta a papírformát, míg az őket követő két versenyző Kekecs Péter és Antal László teljesítménye nagy javulást mutat, csak így tovább! Aránylag kevés, és rövid idő alatt elhárítható műszaki problémák voltak csak, ez is örvendetes, ami az általános jó felkészülés mutatója. Néhányan azonban nem találták a jó beállítást, így az eddigiekhez képest gyengébben szerepeltek, remélhetően jó lehetőség volt ez a verseny az Ő számukra is hajójuk jobb megismerésére, ezzel a jövőbeni jobb szerplésre, hasonló körülmények között.

Sajnáltuk, hogy a megszokott indulók közül néhányan nem jöttek el, más elfoglaltságaik miatt, remélem a sorozat hatodik, egyben utolsó eseményén április 13-án teljes lesz a létszám!

Eredmény

 

sailing.hucompassmagazin.hu

 

 

International MM WebsiteAustralian Class WebsiteBelgium Class WebsiteCanadian Class WebsiteDanish Class WebsiteSpanish Class WebsiteFinnish Class WebsiteFrench Class WebsiteGerman Class Websitehun.gifItalian Class WebsiteJapan Class WebsiteDutch Class Websitenzl.gifPotuguese Class Websiterus.gifSwiss Class WebsiteSwedish Class WebsiteUSA Class WebsiteUK Class Website

Mikulás Kupa 2016 beszámoló

Written on 2016, december 05 00.00 by admin
mikulas-kupa-2016-beszamolo Reggel kilenc óra körül gyülekezett a Lágymányosi Öbölben az a 16 versenyző, aki...

Mi történt a Jégtörő...

Written on 2014, február 23 07.37 by belo22
mi-toertent-a-jegtoer-kupan Egy biztos, ezzel a névvel is jól felsültünk. Mert eső volt csak ... Kicsi. Meg persze szél is. Az is kicsi. De ez...

BAHART Regatta

Written on 2015, augusztus 23 00.00 by lgaga
bahart-regatta Nyárvégi hangulat, változó szélerő ...   18 versenyző állt rajthoz pénteken, hogy...

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.