Pedig nem indult jól. Két héttel a verseny előtt derült ki, hogy az eredeti tatai helyszínen nem készült el az evezős klubház és ezért nem túl nyerő két napos bajnokságot itt tartani. Több próbálkozás után végül a fonyódi Port Lacajban kötöttünk ki.

10455147102022602302832161658070141939530329n.jpg

Port Lacaj a Balatonon egy unikumnak nevezhető kikötő, lévén sekély vize miatt ez a bázisa a 25-ös jolléknak. Évtizedek óta itt rendezik a bajnokságukat is és itt található sok egyéb jolle mellett a legtöbb belőlük. A hangulatos, családias kikötő ma már sajnos nem csak a sekély vize miatt számit nagyon egyedinek a Balaton körül.

img4545.jpg

Kedves vendéglátóink rendelkezésünkre bocsájtották a telepet, amit mi jól ki is használtunk. Az időjárás előrejelzések szerint északi szél volt várható az egész hétvégén, ami Micro Magic versenyeken szokatlan erősségűnek is tűnt. Ez többeket aggasztott, tekintettel a szokatlan „nagy” hullámokra. Idővel persze mindenki hozzászokott és majdnem az egész mezőny megbirkózott a körülményekkel, amit vasárnap egy keletre forduló és gyengülő szél is tetézett a végére.

img4573.jpg

Persze végre előkerültek a kisebb vitorlák és rigek, amik a hazai körülmények miatt már jó pár éve a dobozba nyugodtak.  Azok számára akik nem rendelkeztek kisebb vitorlákkal, a szél időnként vissza gyengült és nem tette teljesen reménytelenné a helyzetet.

Végül szombaton 6 vasárnap pedig 8 futamot futott a 20 nevező, akik két csoportban így összesen 28 kört vitorlázott.

A bajnoki címet egy év kihagyás után Ifj. Csóka László szerezte meg ismét.  A második helyen Székely Antal és Forrai Csaba végzett, a tavalyi helyzethez hasonlatosan pontegyenlőséggel.

Idén elöször veterán bajnokot is hírdettünk. Az 55 év fölöttiek versenyét Székely Antal nyerte Kiss Miklós és Országh Tibor elött.

img4584.jpg

Szerintem egy szuper versenyt futottunk szuper időben és persze szuper helyen.  A Port Lacaj sok szempontból alkalmas lehet ilyen versenyek rendezésére, hiszen minden irányú szélben viszonylag jó pályát lehet rakni. Persze kérdés, hogy elférnek a kis merülésű jollék mellett a 15 cm merülésű tőkesúlyos hajók?

img4587r.jpg

VÉGEREDMÉNY, FOTÓK

 

forrrás: sailing.hu