Magyar Micro Magic Flotta

MM + RG65 Kenesén
2016. június 20. hétfő

Az utolsó versenyen, a Nemzeti Regattán beszéltünk már az ott lévő MM esekkel arról, hogy július 23-24 hétvégén versenyt szerveznénk a BFYC kikötőben. A program úgy nézne ki hogy ...

 

Sziasztok!

 

Az utolsó versenyen, a Nemzeti Regattán beszéltünk már az ott lévő MM esekkel arról, hogy július 23-24 hétvégén versenyt szerveznénk a BFYC kikötőben.
A program úgy nézne ki hogy szombati napon 9-16 óráig Micro Magic verseny, utána fent maradna a pálya és lehetne RG-vel, illetve bármilyen hajóval edzeni, rajtot gyakorolni, stb., ami után díjkiosztóval és bogrács vacsorával várnánk mindenkit (halászlé, babgulyás... Ilyesmi kajával).
A szállás - a foglaltságtól függően - megoldható a kikötő melletti panzióban, ahol 3000ft körül van egy éjszaka.

Szeretnénk, ha az RG-sek is lejönnének szombaton, hogy egy beszélgetéssel, vacsorával egybekötött estét el tudjunk tölteni együtt.

A vasárnapi program RG65 verseny lenne reggel 9-16:00 óráig, utána díjkiosztó az RG seknek.
Versenybíró: Csaba Forrai

Előzetesen szeretnénk felmérni az igényeket, hogy lenne-e kedvetek, lehetőségetek részt venni egy ilyen programon.
Ezt a fervet a micromagic.hu facebook oldalán is közzétettük,de  megkérlek benneteket, továbbítsátok ezt azoknak is akik nincsenek fent a facebookon.
Sajnos a kishajóknak (MM,RG65) nagyon hamar vége lett a nyári szezonnak, szeretnénk ha a nyáron jó időben a Balatonon is tudnánk egy jót vitorlázni, és ne kelljen várnunk szeptemberig!


Üdvözlettel:
Kloiber Ákos


* * * * *

 

A jelentkezések számától függően döntünk a versen ymegrendezéséről, ezért kérünk benneteket, hogy mihamarabb jelezzétek a részvételi szándékotokat.

Az előzetes jelentkezéseket a programra a nevezes.micromagic.hu oldalon, vagy a https://www.facebook.com/micromagic.hu oldalán tehetitek meg, Kenesei összetartás elnevezés alatt.

(LG)

 

sailing.hucompassmagazin.hu

 

 

Australian Class WebsiteBelgium Class WebsiteCanadian Class WebsiteDanish Class WebsiteFinnish Class WebsiteFrench Class WebsiteGerman Class Websitehun.gifItalian Class WebsiteJapan Class WebsiteDutch Class Websitenzl.gifPotuguese Class Websiterus.gifSwiss Class WebsiteSwedish Class WebsiteUSA Class WebsiteUK Class WebsiteSpanish Class Website

Új oldal: modellvitorlazas.hu

Written on 2013, április 12 18.45 by belo
uj-oldal-modellvitorlazashu A napokban elindult a Compass legfrissebb oldala a modellvitorlazas.hu. A portál, a modellvitorlázók széles...

Batta Kupa 2016 beszámoló

Written on 2016, április 04 13.38 by user
batta-kupa-2016-beszamolo Ritka pillanat mikor ennyi Micro Magic hajós találkozik ...    Kunvári Sándor HUN...

V. LÖK

Written on 2013, december 03 22.16 by belo
v-loek Ötödik alkalommal versenyeztünk és másodszor szél nélkül. A LÖK ma már hagyomány....

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.