Magyar Micro Magic Flotta

Országos Bajnokság 2017 beszámoló
Írta: Lendvai Gábor   


Rekord futamszám az Országos Bajnokságon!

Szeptember első hétvégéjén - minden eddigi MM versenyt messze felülmúlva - 35! érvényesen megrendezett futamból hirdettük ki a 2017. év Micro Magic Osztály Országos Bajnokságának végeredményét.

Szombaton délelőtt kellemes, nyárvégi időjárásban gyülekeztek a versenyzők a sukorói evezőspályánál a 11 órára kitűzött rajtra.
Nevezés, mérlegelés és "kormányos értekezlet" előzte meg a Bajnokság futamait.

A késő délutánra, és a vasárnapra jelzett esős időjárás miatt igyekeztünk minél több futamot lebonyolítani még ezen a napon.
A fegyelmezetten vitorlázó versenyzőknek, a kedvező szélnek és a jó rendezésnek köszönhetően 
18 érvényes futamot sikerült megrendezni délután 5 óráig az egy csoportban induló 16 hajónak.

A VVSI klubházában időközben elkészült a "Moncsi-vacsi". A versenyzők kissé fáradtan, de elég éhesen ültek asztalhoz, hogy jó étvággyal fogyasszák el a remek pásztor-tarhonyát, és a finom sütiket. Köszönet és kézcsók a készítőknek!

Vasárnap, a versenykiírásnak megfelelően pontban 10 órakor indult az első futam. A szombatinál valamivel erősebb, kissé forgolódó szélben és lényegesen hűvösebb időben teltek a futamok. Délután fél kettő körül megerősödött a szél és előkerültek a "B", illetve a "C" vitorlák. Akinek csak "A" vitorlázata volt, az esett-kelt a vízen, vagy el sem indult ezeken a futamokon. A 14:45-kor indított utolsó, azaz a 35. futamot már csak mezőny 2/3-a teljesítette.

Az eredmények kiszámítása után, rövid díjkiosztón gratulálhattunk a Bajnokság legjobb hat versenyzőjének, élükön a 2017. év Bajnokának Országh Tibornak, aki átvette a Bajnoki vándordíjjat is, amit az utóbbi három évben ifj, Csóka László őrzött.

A díjjazottak:
I.    Országh Tibor 
HUN 777
II.  Forrai Csaba HUN 31
III. Forró Krisztián HUN 74 

IV.   Kloiber László HUN 199
V.    Lendvai Gábor HUN 11
VI.  Gergely András HUN 15

 foto:kunvári

 

Részletes eredmények

 

sailing.hucompassmagazin.hu

 

 

Australian Class WebsiteBelgium Class WebsiteCanadian Class WebsiteDanish Class WebsiteFinnish Class WebsiteFrench Class WebsiteGerman Class Websitehun.gifItalian Class WebsiteJapan Class WebsiteDutch Class Websitenzl.gifPotuguese Class Websiterus.gifSwiss Class WebsiteSwedish Class WebsiteUSA Class WebsiteUK Class WebsiteSpanish Class Website

4. Micro Magic Bajnokság beszámoló...

Written on 2012, október 19 10.50 by belo
4-micro-magic-bajnoksag Hüvöskés őszi idő volt a múlt hétvégén, de sokkal jobb, mint amit a meteorológia igért...

Mi történt a Jégtörő...

Written on 2014, február 23 07.37 by belo22
mi-toertent-a-jegtoer-kupan Egy biztos, ezzel a névvel is jól felsültünk. Mert eső volt csak ... Kicsi. Meg persze szél is. Az is kicsi. De ez...

Vitorlaszám felülvizsgálat

Written on 2015, november 24 00.00 by lgaga
vitorlaszam-feluelvizsgalat FIGYELEM! A többi rc modellvitorlás osztály  (RG65, F5-E, F5-M10) kapitányáival...

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.