Magyar Micro Magic Flotta

EB 2011, Vaxjő, Svédország
Írta: Beliczay Péter   
2011. október 08. szombat

Az első napi állás minden képzeletünket felülmúlta. Bár a másnap nem volt olyan fényes. És a csapat európabajnoki cím azért összejött.

A történet valahol ott kezdődött, amikor az első Micro Magic versenyek elindultak kis hazánkban. És az nem  ma volt. Három éve. Három év alatt ez a harmadik Európabjnokság amin részt  vettünk.. És gyakorlatilag már több tiszteletre méltó eredményt tudunk magunk mögött.  Pedig csak három éve kezdtük.  Mintha ma lett volna! 
 
Ma 80 hajó van itthon és évről évre népesebb mezőny gyűlik össze egy-egy hazai Micro Magic versenyen. Az élet aktív részesei olyan nevek mint Székely Antal és újabban Berecz Zsombor olimpikon. Na, de ennyit erről.
 
Az idei EB, a sorban az 5. Vaxjöben, Svédországban került megrendezésre. Ez úgy 1600 Km Budapesttől, némi kompozással Németország és Svédország között.  Úgy alakult, hogy hat hazai versenyző akart elindulni a versenyen, ami a távolságot és a rövid versenyt  tekintve elég jó arány. Van aki repülővel és van aki autóval kívánta megközelíteni a helyszínt. Így az autós különítmény  a többiek hajóját cipelve indult neki az útnak.
 
Már az elején kiderült, hogy nem a svéd sör lesz az amitől rászokunk az alkoholra. Bár a kávét sem dicsérném agyon.  Ettől függetlenül már a komptól érezni lehetett, hogy ez egy nagyon szép ország. És ez a szárazföldön egyre beljebb jutva csak erősödött bennem.
 
Röpke 25 óra autózás és kompozás után meg is érkeztünk Vaxjöbe, amely egy ötvenezres tipikus dél svéd kisváros,  a belvárosában egy Velencei-tavi nagytisztás méretű tóval.
 
A versenyen mindenki ott volt, aki számít. Erős angol és portugál csapat, spanyolok, svájciak, hollandok, oroszok. Sajnos a tavaly aktivnak tűnő cseh csapat elmaradt és a szlovákok sem tünnek fejlődőnek ebben az osztályban.
 
 
 
Szép környezet
 
Hagyományosan a pénteki nap a próbafutamok ideje. Számunkra a teljes összeomlásé volt. Forrai Csaba rádiójának akadozott a kommunikációja, Berecz Zsombi hajója eresztett, nekem pedig beázott a vízhatlan! szervóm. A szél viszonylag erős volt, gondoltam  ez így jó. Döljön össze minden ma, hogy holnapra összeálljon a cájg.
 
 
 
A magyar flotta
 
Így is lett. Igazi velencei-tavi csíkos gyenge szél kerekedett szombatra és ezt elég jól ki is használtuk. Zsombi három futamot is nyert, de a nap végére még így sem ő volt a legjobb. Viszont sokat nem szégyenkezhettünk, mert Forrai Csaba vezetett. És a dobogóra nem is engedtünk fel más nemzet versenyzőjét, hiszen a harmadik helyen én álltam. Nagyon érződött, hogy ebben a szélbe nincs ellenfelünk. Szépen folyamatosan daráltuk be az ellenfeleket, még úgy is, hogy Zsombival jó magyar szokás szerint kétszer is kiütöttük egymást.
 
A nap mellékzöngéjeként végre láttunk egy csinos lányt is a parton sétálni, aki késöbb odajött hozzánk és persze kiderült, hogy magyar.
 
Szinte eufórikus hangulatban telt az este, amire jól rásegített az Illés testvérek vendéglátása is egy helyi bárban, ahol rendes sört is mértek.
 
 
Azért időben lefeküdtünk már a valódi svédasztal fogásaival jólakva. Zsombi annyit evett, hogy azt álmodta ezt a versenyt is a Hantó Pista rendezi és nagyon örült a hazai rendezésnek smiley
 
Másnap már reggel látszott, hogy ma lesz szelünk, bár amikor a partra kimentünk még nem volt a helyzet vészes. Az első két futam lement rendben, még oda-oda pirítottunk, de utána jott a fekete leves. Annyira beerősödött a szél, hogy már C riget kellett használni, amiről azt érdemes tudni, hogy 2009-ben az EB-n egyszer gondoltam rá, hogy esetleg ezt kéne használni, de azóta is kizárólag a zsákban volt. Én elkavarodtam a vitorlák használatában, Csaba nem találta a sebességét és a végére megállt a rádiója, Zsombinak meg beázott a vitorlaszervója és két futama is ráment arra, hogy kicserélje.  Ennek ellenére a 11. futamig az első két helyen még magyar állt. Sajnos megrendezték a 12. futamot is és így megszületett a végeredmény. Forrai Csaba 5. Berecz Zsombor 6. Beliczay Péter  9.
 
Nem mondom, hogy boldogok voltunk, annak ellenére, hogy a verseny elött biztosan kibékültünk volna egy ilyen eredménnyel. A csapat másik három tagja még kezdő volt a nemzetközi versenyek porondján és. Elsősorban részükre az volt a kihívás, hogy feljussanak a B csoportba.
 
Reméljük, hogy olvas minket az a kedves magyar házaspár, akik megjelentek a pálya mellett és átnyújtottak egy kis lelki segítséget egy zacskóban. Hazai virslis miújsággal és lekváros piskótatekerccsel spékelt csokoládé halmokkal. Nagyon köszönjük.  Sajnos a szél erejének csökkenésében még ők sem tudtak segíteni.
 
A versenyre visszatérve be kellett látnunk, az hogy Magyarországon két éve nem volt erősszeles verseny és ez nem vált előnyünkre. Erre az időre nem voltunk felkészülve. Rá is fáztunk. De ami tény, hogy Magyarország a csapat Európabajnok!!!!!
 
 
 
Az Micro Magic EB győztes csapata balról jobbra: Illés Zoltán, Illés Dávid, Benedek Zoltán, Beliczay Péter, Forrai Csaba és Berecz Zsombor

 

sailing.hucompassmagazin.hu

 

 

International MM WebsiteAustralian Class WebsiteBelgium Class WebsiteCanadian Class WebsiteDanish Class WebsiteSpanish Class WebsiteFinnish Class WebsiteFrench Class WebsiteGerman Class Websitehun.gifItalian Class WebsiteJapan Class WebsiteDutch Class Websitenzl.gifPotuguese Class Websiterus.gifSwiss Class WebsiteSwedish Class WebsiteUSA Class WebsiteUK Class Website

Dér Kupa, Baranya Bajnokság

Written on 2015, november 09 00.00 by admin
der-kupa-baranya-bajnoksag Dér Kupa, Baranya Bajnokság másodszor ...   ... másodszor sem támogatta a versenyzőket az...

Velence Kupa beszámoló

Written on 2014, március 11 12.02 by belo22
velence-kupa-beszamolo Itt már jártunk. Itt kezdődött. Azóta kicsit építkeztek itt. 2009. március 6-án itt zajlott...

Batta Kupa 2013

Written on 2013, április 07 20.12 by belo22
batta-kupa-2013 Ha lassan is, de itt a tavasz. Az elmúlt hét goromba időjárása és a komolyabb sárdagasztás miatt erre...

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.